Ez a 2 csillagjegy a legbölcsebb

Ezt a két csillagjegyet szinte lehetetlenség becsapni. Könnyedén átlátnak a hamisságon, ráadásul a megérzéseik is annyira helyén valók, hogy gyorsan kiszűrik, amikor valaki ártani próbál nekik. Vajon melyik két csillagjegy a legbölcsebb a horoszkópok szerint? Íme, ők lennének azok. Vajon te is köztük vagy?


A Vízöntő tanul a hibákból
A Vízöntő szinte mindig arra törekszik, hogy fejlődjön, és tökéletesítse önmagát és az életét. Nem véletlenül tartozik a legintelligensebb csillagjegyek közé, hiszen megfontolt, nagyon logikusan gondolkodik, amikor pedig döntést kell hoznia, képes szinte teljesen kizárni az érzelmeit. Horoszkópja szerint a Vízöntő rendkívül önálló és szabad lelkű csillagjegy, az életével kapcsolatosan saját maga dönt, csak nagyon ritkán kéri mások véleményét. Született bölcsessége révén valójában nincs szüksége mások véleményére, hiszen minden lehetőséget felvázol és megvizsgál, mielőtt döntene. Elképesztően fejlett a kommunikációs képessége, folyamatosan olvas, bővíti a tudását. Számtalan témában jártas, hiszen minden újdonság érdekli. Tisztán, világosan, érthetően fogalmaz, őt nem is szokták félreérteni, viszont éppen emiatt néha kicsit nyersnek tűnhet. Valójában nem az, csupán gyűlöli a hamisságot, a hazugságot, ezért mindig kimondja, ami a lelkét nyomja. Kiváló problémamegoldó képességének köszönhetően nincs olyan feladat, amelybe beletörhetne a bicskája.

A Mérleg nem dönt könnyen
A Mérleg kedves, szerethető és nagyon sármos vagy bájos csillagjegy. Viszont ő az, aki folyton mérlegel, és nagyon nehezére esik döntést hozni. Ennek ellenére mégsem mondható rá, hogy ostoba lenne. Sőt, nem véletlenül tartozik a két legbölcsebb csillagjegy közé. A Mérleg ugyanis nagyon könnyen átlát másokon, különleges érzékkel rendelkezik ahhoz, hogy pillanatok alatt kiszűrje, ha valaki be akarja csapni. És azt is tudja, ezekben a helyzetekben mit kell mondania. Született diplomata, aki nemcsak könnyedén teremt békét a haragosok között, de kiváló és rendkívül hasznos tanácsokat is ad. Épp, mint a Vízöntő, a Mérleg is a levegős csillagjegyek közé tartozik, könnyed és vidám, szereti a társaságot, a változatosságot. Fontos számára a távolság, időként ő is vágyik az egyedüllétre, az önállóságra. Ő ugyanakkor szívesen kéri mások véleményét, amikor valamilyen kényes helyzetben döntenie kell. Ettől függetlenül mérlegeli és átgondolja a lehetőségeket, és végül mégis ő maga határoz a továbbiakról.

ÓRIÁSI VÁLTOZÁS KÖVETKEZIK BE VÁRKONYI ANDREA ÉLETÉBEN

Vajon meg tud birkózni vele? Várkonyi…

Additional Info

Ezért születnek néha szőrösen a kisbabák

Amikor egy kis új élet világra jön, akárhogy nézzen is ki, imádjuk. Pláne akkor, ha…

Videó: Ilyen, amikor 42.000 gyufát gyújtanak meg egyszerre

Legtöbbünk játszott már a gyufával, ki tud egyszerre többet meggyújtani. Ez a srác…

Íme a könyv, amelynek csupán az érintése is halálos lehet

1874-ben dr. Robert M. Kedzie sebész és kémikus nyomtatott 100 könyvet Amerikában,…

Hogyan ülsz a széken? Gondoltad volna, ez az önkéntelen mozdulat többet mesél rólad, mint sejtenéd?

Hogyan ülsz a széken? Gondoltad volna, ez az önkéntelen mozdulat többet mesél rólad, mint…