Sebestyén Balázs: Hazugság, amit a Class FM vezetősége állít

Sebestyén Balázs: Hazugság, amit a Class FM vezetősége állít
Jakupcsek Gabriella szerint legnagyobb kudarca a válással végződött házassága Máté Gáborral /Fotó: Grnák László

Jakupcsek ma már megbocsátaná, hogy megcsalták

Budapest — A mai napig szeretettel és…

Sebestyén Balázs Facebook-oldalán már reagált is a ClassFM nemrég kiadott közleményére. A videóban azt mondta, egy szóval tudja jellemezni a rádióadó által leírtakat: „Hazugság!”

Azért, mert ő nem mondott olyat, hogy szívesebben koncentrálna a televíziós karrierjére. Balázs ma (azaz kedden) kapott egy levelet, amiben az volt, hogy holnap (azaz szerdán) már nem kell bemenniük a stúdióba.

Balázs – és ezt Jani és Feri nevében is mondta – szerette volna „végigcsinálni és kitölteni a szerződésüket,és tisztességesen becsülettel elköszönni tőletek, és erre szerintem még lesz is lehetőségünk” – mondta Balázs a videóban.

Balázs azt mondta, ebben az évben már nincs több tévés szereplése, nem is szeretné a rádiós karrierjét minimalizálni, „olyannyira nem hogy még nagyobb erővel szeretnék rádiózni, ahogy eddig és még jobb műsorokat szeretnék készíteni Ferivel és Janival (...) Erről egyelőre többet nem mondhatok, de figyeljetek bennünket, keressetek bennünket, nézzétek a Facebook-oldalt, és kövessétek az eseményeket, mert nemsokára minden kiderül. De nem akarom minimalizálni a rádiós szereplést.

„Sajnálom, sajnáljuk, hogy így alakult!” – fejezte be a műsorvezető a videót.

Reagálás a most megjelent Class fm által kiadott sajtóközleményre Holnap 5.45-kor ott leszünk a radiónál, hogy bebizonyítsuk: mi szeretnénk Nektek rádióműsort készíteni, és amit a közleményben írnak, az hazugság!

Közzétette: Sebestyén Balázs Hivatalos oldala – 2016. november 15., kedd

A Bors úgy tudja, a rádió vezetése nem tudott megegyezni Balázsékkal, mert különböző elképzeléseik voltak a Morning Show folytatásáról, illetve a folytatás feltételeiről. A letiltásra talán azért kerülhetett sor, hogy Balázsék az élő műsorban ne tegyenek olyan kijelentéseket, amelyek nem egyeznek a cégvezetés elképzeléseivel.

Gyakran zuhansz álmodban? Ez a fontos üzenetet jelenti!

Ma is vita tárgyát képezik az álmok, és…

Additional Info

Ezért születnek néha szőrösen a kisbabák

Amikor egy kis új élet világra jön, akárhogy nézzen is ki, imádjuk. Pláne akkor, ha…

Videó: Ilyen, amikor 42.000 gyufát gyújtanak meg egyszerre

Legtöbbünk játszott már a gyufával, ki tud egyszerre többet meggyújtani. Ez a srác…

Íme a könyv, amelynek csupán az érintése is halálos lehet

1874-ben dr. Robert M. Kedzie sebész és kémikus nyomtatott 100 könyvet Amerikában,…

Hogyan ülsz a széken? Gondoltad volna, ez az önkéntelen mozdulat többet mesél rólad, mint sejtenéd?

Hogyan ülsz a széken? Gondoltad volna, ez az önkéntelen mozdulat többet mesél rólad, mint…