Gyönyörű nő lett A faun labirintusa főszereplőjéből

Gyerekként is szép volt, de most...


Örök klasszikus A faun labirintusa


A 2006-os A faun labirintusát a világ legjobb filmjei között tartják számon. A mexikói rendező, Guillermo del Toro mesterműve egy fantáziaelemekkel teleszőtt, ám erősen drámai alkotás, ami az 1940-es években játszódik Spanyolországban, a polgárháború utáni időkben. A főszereplője egy kislány, Ofelia, akit egy rejtélyes faun meggyőz, hogy ő egy mágikus birodalom királynője, ám ahhoz, hogy uralkodhasson, próbákat kell kiállnia.



A film sztárja Ivana Baquero volt


A filmet több Oscar-és Golden Globe-díjra is jelölték, a színészek közül pedig a legtöbb dicsértetet a főhős, Ofelia megformálója, a forgatáskor mindössze 11 éves Ivana Baquero kapta. Nem érdemtelenül, hiszen a kislány elképesztő átéléssel játszotta a két világ között vergődő gyereket. Ivana egyébként nemrég töltötte be a 23. életévét, és gyönyörű nővé érett.



Felnőtt, és lélegzetelállítóan szép


Ivana 1994-ben született Barcelonában, a spanyol mellett folyékonyan beszél katalánul és angolul is. A faun labirintusa óta nem szerepelt túl sok filmben, legutóbb a 2015-ös The Shannara Chronicles című sorozatban láthattuk. Mivel azonban a tehetség mellé még szépséggel is megajándékozta a sors, örülnénk, ha újra felfedeznék őt a rendezők.



Az a tekintet!


✨✨✨

A post shared by Ivana Baquero (@ivanabaquero) on


Smink nélkül is elbűvölő



A forgatás alatt nőtt fel igazán


Ivana egyébként néhány napja nyilatkozott az etonline.com-nak, többek között arról is beszélt, milyen érzés volt alig több mint 10 évesen egy olyan monumentális produkcióban részt venni, mint A faun labirintusa. "Nagyon hasznos tapasztalatokkal gazdagodtam, azt hiszem, valamilyen módon felnőtté tett a forgatás és rájöttem, hogy a színészet számomra már nem hobbi, hanem munka."


 

Additional Info

Ezért születnek néha szőrösen a kisbabák

Amikor egy kis új élet világra jön, akárhogy nézzen is ki, imádjuk. Pláne akkor, ha…

Videó: Ilyen, amikor 42.000 gyufát gyújtanak meg egyszerre

Legtöbbünk játszott már a gyufával, ki tud egyszerre többet meggyújtani. Ez a srác…

Íme a könyv, amelynek csupán az érintése is halálos lehet

1874-ben dr. Robert M. Kedzie sebész és kémikus nyomtatott 100 könyvet Amerikában,…

Hogyan ülsz a széken? Gondoltad volna, ez az önkéntelen mozdulat többet mesél rólad, mint sejtenéd?

Hogyan ülsz a széken? Gondoltad volna, ez az önkéntelen mozdulat többet mesél rólad, mint…