Majoros Hajni: „Nem szeretnénk olyan pár lenni, akik elmennek egymás mellett”

Majoros Hajni és Majka idén ünnepelték megismerkedésük hetedik évfordulóját. Azt mondják, ez vízválasztó, de a Majoros családban minden a legnagyobb rendben. Egyetértésben nevelik két gyermeküket, Olivért és Mariánt, de a kettesben töltött idő is nagyon fontos számukra.


A Vigyázat, gyerekkel vagyok! című műsorból kiderült, hogy a gyerekeitek nagyon kiegyensúlyozottak. Mi a titok?


A gyerekeim nagyon apásak, ez valószínűleg annak köszönhető, hogy az apjukkal kicsit kevesebb időt töltenek. Marián ötéves múlt, most „apamásolás” van, mindent utánoz, amit Peti csinál. Kettőnk közül persze én vagyok a szigorúbb, ez szerintem kívülről is látszik, Peti sokkal több dolgot megenged nekik. Szerencsére a főbb nevelési irányelvekben egyetértünk, de teljesen más az elképzelésünk azzal kapcsolatban, milyenek lesznek nagyobb korukban.

Hasonlítanak egyébként?

Még külsőre sem, nemhogy személyiségre... Teljesen másképp vannak összerakva, nincs könnyű dolgunk. Ettől függetlenül mindkettejüknek nagyon erős az akarata, és mi hagyjuk kibontakozni őket, nem akarjuk lerombolni a személyiségüket. Szeretettel neveljük őket Petivel, így lehet őket terelgetni, de nem akarjuk eldönteni, hogy mivel foglalkozzanak később, ez nem a mi tisztünk. Érezzük a bizalmukat, a belénk vetett hitüket, számunkra ez a legfontosabb.



Hogy viselik a felhajtást?

Nincs átlagos életünk, viszont a gyerekeink beleszülettek ebbe, így nekik ez valamennyire természetes. Nagyon vicces, Marián egy ideig azt hitte, hogy mindenkinek a gyereke ennyit szerepel, aztán most már kezd rájönni, hogy ez nem teljesen így van. Sosem hazudtam nekik azzal kapcsolatban, hogy mi miért van ebben a világban, később sem szeretnék.

Majkának most nehezebb időszaka van, sokat forgat, ráadásul élő műsort vezet.

Igen, ilyenkor nekem több feladatom van otthon, de napközben nagyon sokat segít Peti. Elviszi őket a bölcsibe, oviba és értük is megy, utána pedig elmennek játszótérre, játszóházba, vagy pedig itthon csinálnak valamit. Ez ilyenkor az apás program. Olivér estefelé már minden autóra azt hiszi, hogy az apja, az ablakban csüng, hogy mikor jön már haza... Ebben az időszakban kevesebbet van itthon Peti, de ezt egyáltalán nem érzik meg a gyerekek, nem szenvednek hiányt semmiben.

Mennyit tudtok kettesben lenni?

Amikor terhes lettem Marcival, megfogadtuk, hogy minden héten minimum egy napot kettesben töltünk. Na jó, nem egy egész napot, de csinálunk valami közös programot, hogy fenntartsuk a tüzet. Mi erre az elejétől fogva nagyon figyelünk, hiszen nemcsak szülők vagyunk, de szerelmesek is. Sajnos a környezetünkben is sok olyan pár van, akik erre nem szentelnek időt, és ezt a kapcsolatuk bánja. Mi nem szeretnénk olyanok lenni, akik elmennek egymás mellett otthon.


⛷👫❤️☀️ #obertauern #hotelsteiner #ski #skiing

A post shared by majoroshajnalka (@majoroshajnalka) on


Változott Majka, mióta apa lett?

Rengeteget! Már nem megy el mindig a fiúkkal szórakozni, a forgatások után nem az éjszakába indul, hanem hazajön. Odafigyelünk egymásra, arra, hogy mindketten boldogok vagyunk-e. Ha valami bántja a lelkünket, megbeszéljük. Az őszinteség a jó kapcsolat alapja, szerencsére ez nálunk mindig is megvolt.



Régebben sokat jártatok rendezvényekre, most már ritkábban látni titeket. Mi az oka?

Meghagyom Petinek a szereplést (nevet). Hitelesek szeretnénk maradni, és nem a boldogságunkat reklámozni mindenütt. Régen, amikor még egyedül voltam, minden alkalmat megragadtam, hogy szerepeljek. Ezt már nem lehet kitörölni, de ha újracsinálhatnám, nem így cselekednék. Félre ne érts, nem bántam meg semmit, csak most már egyáltalán nem vágyom erre.

Mire használjátok a hírnevet?

Szerintem nem a jótékonykodással jutunk előrébb. Bár szoktunk adományozni, ezt sem reklámozzuk. Csak a szűk baráti körünk és a családunk tudja, hogy kiket segítünk. Családokról van szó egyébként, van már egy megszokott körünk, akikhez el szoktunk járni. Próbáljuk csendben csinálni, hogy ne hívjuk fel magunkra a figyelmet. Egyébként én mindig is azt gondoltam, nem feltétlen kell valami hatalmasat véghez vinni, az apró dolgokban is meg lehet látni, mi az, amivel mindenkinek jó teszünk, és amivel pozitívabban látjuk az életet. Elég az is, ha csak bevásárolunk egy idősebb embernek – ahogy én is szoktam. Amióta gyerekem van, jobban odafigyelek arra is, ami nekem fontos segítség lett volna annak idején. Ezért mikor a barátnőm kicsije megszületett, van, hogy átmegyek hozzá, csak hogy tudjon egy-két órát pihenni. Ugyanígy olykor főzök, takarítok a testvéremnél, ha neki nincs ideje, és ő ugyanígy megteszi ezt a kedvemért. Nekünk ezek sokat jelentenek.

A gyerekeknek is továbbadjátok ezt a szemléletet?

Igen, nekünk ez fontos. Ők is tudnak róla, és ha nagyok lesznek, valószínűleg ők is segíteni fognak. Próbáljuk őket óvni a rossztól, a világ szörnyű történéseiről, de sajnos most már mindenhonnan ömlik ránk, és egy részét Marci már felfogja. Bár tisztában vagyunk vele, hogy ez nem működik így örökké, de amíg tudjuk, próbáljuk a pozitív dolgokat mutatni feléjük.

Őt tartották a világ legrondább nőjének

Émilie Marie Bouchaud 1890-es években…

Additional Info

Ezért születnek néha szőrösen a kisbabák

Amikor egy kis új élet világra jön, akárhogy nézzen is ki, imádjuk. Pláne akkor, ha…

Videó: Ilyen, amikor 42.000 gyufát gyújtanak meg egyszerre

Legtöbbünk játszott már a gyufával, ki tud egyszerre többet meggyújtani. Ez a srác…

Íme a könyv, amelynek csupán az érintése is halálos lehet

1874-ben dr. Robert M. Kedzie sebész és kémikus nyomtatott 100 könyvet Amerikában,…

Hogyan ülsz a széken? Gondoltad volna, ez az önkéntelen mozdulat többet mesél rólad, mint sejtenéd?

Hogyan ülsz a széken? Gondoltad volna, ez az önkéntelen mozdulat többet mesél rólad, mint…