Amit a háziasszonyok mindig elhibáznak: ekkor kell a szódabikarbóna és ekkor kell a sütőpor a sütibe!

Legtöbbször akkor jön elő ez a probléma, ha fejből sütünk, de sokszor még a profi receptek sem mindig helytállóak. Eláruljuk, mikor, melyiket és hogyan alkalmazd, hogy magas legyen a sütid.
Mindkét szer csodás térfogatnövelő, de nem mindegy, mikor és mibe keverjük.

Előfordult már veletek is, hogy a szakácskönyv sütőport írt elő, de otthon csak szódabikarbónátok volt? Ilyenkor bizonyára elgondolkodtatok, hogy vajon kicserélhető-e a két alapanyag, hiszen elviekben mindkettőnek a sütemények könnyed és légies állagát szolgálnia. A dolog nyitja a kémiában rejlik.

A szódabikarbóna egy lúgos anyag, amely bármilyen savas tartalommal, például ecettel, citromlével, íróval vagy joghurttal reakcióba lépve széndioxid-buborékokat hoz létre. Emlékezzünk csak vissza a gyerekkori kísérletekre, amikor vulkánt gyártottunk ecetből és szódabikarbónából. Ennek a reakciónak köszönhetjük, hogy a tésztánk megfelelő állagú és textúrájú lesz. A szódabikarbóna ugyanakkor ilyen erjesztő hatású tud lenni pusztán hő hatására is, ez történik például, amikor a konyhai lefolyóba szórunk belőle, majd forró vizet öntünk rá, és így hárítjuk el a dugulást.

A szódabikarbónától szép magasra nő a sütemény – lúgos kémhatású vegyület, a meleg hatására szén-dioxid (légbuborékok) keletkezik, ezáltal a süti magasabbra nő.

Mihez adjuk?

Olyan recepteknél használjuk, ahol adott a savas kémhatás, azaz citrom, tejföl, ecet, méz vagy egyéb más savas anyag van még a tésztában.

De a szódabikarbónával készült sütiket soha ne tároljuk szabadon a hűtőben, mert magába szívja a kellemetlen szagokat.

A sütőpor ezzel szemben szódabikarbónából és valamilyen savas por keverékéből áll, és így erjesztő hatását kétféleképpen fejtheti ki: vagy amikor megnedvesedik, és a savas illetve lúgos összetevői reakcióba lépnek, vagy simán csak hő hatására. A sütőpor tehát dupla hatású, következésképp sokkal hatékonyabb olyankor is, amikor ennivalónk nem tartalmaz elegendő savas alapanyagot.A legfontosabb, hogy a sütőporral készített sütik tésztáját mindig csak közvetlenül a sütőbe tevés előtt készítsük el.

Ha ezt nem tartjuk be, akkor gyorsan összeesik a süti és szalonnásra sül.

Ne tegyünk bele többet, mint amennyit a recept ír, mert ez esetben túlságosan felfújódik a sütemény (és utána összeesik).

Mennyi ideig tárolhatjuk a két anyagot?

A szódabikarbóna hűvös, száraz körülmények között hosszú ideig eláll, a sütőpor azonban ennél problematikusabb. Mivel mind savas, mind pedig lúgos összetevőket tartalmaz, felbontás után könnyen nedvességhez juthat, és elveszítheti erjesztő hatását. Egy-két hónapnál hosszabb ideig tehát ne tároljuk!

Hogyan ellenőrizhetjük, hogy még rendben vannak-e?
Végezzünk el egy egyszerű kísérletet: vegyítsünk össze egy csipet szódaport és egy csöppnyi ecetet – ha buborékozik, akkor süthetünk vele bátran. A sütőpor esetén sima víz is elegendő. Amennyiben habzik, még működőképes állapotban van. Ellenkező esetben mehet a kukába!

A vőlegény videója felrobbantotta az internetet!

Lenyűgözte a násznépet az ifjú pár, de…

Additional Info

Ezért születnek néha szőrösen a kisbabák

Amikor egy kis új élet világra jön, akárhogy nézzen is ki, imádjuk. Pláne akkor, ha…

Videó: Ilyen, amikor 42.000 gyufát gyújtanak meg egyszerre

Legtöbbünk játszott már a gyufával, ki tud egyszerre többet meggyújtani. Ez a srác…

Íme a könyv, amelynek csupán az érintése is halálos lehet

1874-ben dr. Robert M. Kedzie sebész és kémikus nyomtatott 100 könyvet Amerikában,…

Hogyan ülsz a széken? Gondoltad volna, ez az önkéntelen mozdulat többet mesél rólad, mint sejtenéd?

Hogyan ülsz a széken? Gondoltad volna, ez az önkéntelen mozdulat többet mesél rólad, mint…