MOST VÉGRE ELÁRULTA! ÍGY REAGÁLT ISTENES LÁSZLÓ, AMIKOR MEGTUDTA, HOGY FIA APA LESZ

MOST VÉGRE ELÁRULTA! ÍGY REAGÁLT ISTENES LÁSZLÓ, AMIKOR MEGTUDTA, HOGY FIA APA LESZ

A bár, ahova aludni járnak a vednégek

Dubaiban található az a bár, amelyet…

Nem semmi, amit mondott.
Istenes László a Mokka remek műsorvezetője, közben egyszerre nagypapa és apuka. A fiatalos, vagány műsorvezető második házassága révén két kiskorú gyermeket nevel, ezért még a mai napig „szoknia kell” a gondolatot, hogy nagypapa lett.

Bár Istenes Bence és Csobot Adél Kölnbe költözésével egy kicsit szétszakadt a család, egy dologban már régen megegyeztek: a karácsonyt mindig együtt töltik, a tervek szerint ilyenkor elvonulnak majd valahová ünnepelni néhány napra.

– Bár Nátán már egyéves elmúlt, azért még barátkoznom kell a gondolattal, hogy nagypapa lettem – meséli a műsorvezető a Best-nek. – Ha kimondom, szinte meg kell csípnem magamat. Sem az életvitelem, sem a habitusom nem olyan, mint egy klasszikus nagypapáé, és hát nekem is vannak még kicsi gyerekeim. Persze, büszke nagypapa vagyok – meséli a tévés, aki azt is elárulta, ugyan közhelynek tűnik, de a nagypapai szeretet valóban más, felhőtlenebb, mint az apaság.
Ő maga is fiatalon, 23 évesen lett apuka, ezért soha nem akarta lebeszélni fiát, Bencét arról, hogy korán legyen szülő. Egyáltalán nem volt ijesztő számára, hogy nagyfia is követi ezt a családi hagyományt.

– Bencével a kis korkülönbség miatt olyanok vagyunk, mint a haverok. Sokszor keveredett össze a két szerep, olykor rá kellett szólnom magamra, hogy ő a gyerekem, nem pedig a barátom – meséli Istenes László, aki Natánt is meg fogja tanítani arra, amire a két fiát: autót, motort vezetni és focizni.

Fordulat Hajdú Péter és Sarka Kata válóperén

Úgy látszik, hamarosan véget ér Sarka…

Additional Info

Ezért születnek néha szőrösen a kisbabák

Amikor egy kis új élet világra jön, akárhogy nézzen is ki, imádjuk. Pláne akkor, ha…

Videó: Ilyen, amikor 42.000 gyufát gyújtanak meg egyszerre

Legtöbbünk játszott már a gyufával, ki tud egyszerre többet meggyújtani. Ez a srác…

Íme a könyv, amelynek csupán az érintése is halálos lehet

1874-ben dr. Robert M. Kedzie sebész és kémikus nyomtatott 100 könyvet Amerikában,…

Hogyan ülsz a széken? Gondoltad volna, ez az önkéntelen mozdulat többet mesél rólad, mint sejtenéd?

Hogyan ülsz a széken? Gondoltad volna, ez az önkéntelen mozdulat többet mesél rólad, mint…