A kislány saját maga választja ki ruháit az óvodai fotózáshoz – a 3 éves választása nagy vihart kavar

Szülő és gyermek számára is nagyon nagy előrelépés az, amikor a gyermeknek megengedjük, hogy saját maga válassza ki azt a ruhát, amit fel fog venni. Az öltözködéssel jól ki tudjuk fejezni magunkat és ha a gyermeknek is megengedjük ezt, meg tudják mutatni a világnak, kik is ők valójában.

Ezzel kapcsolatban persze felmerülnek viták arra vonatkozóan, mi az elfogadott viselet a lakáson kívül. Ez a téma pedig az iskolafotózás alkalmával biztos, hogy felmerül.

A 3 éves Kayileann Steinbach éppen az óvodában volt fotózáson, szülei pedig megengedték neki, hogy ő válassza ki a ruháját. Izgatottan várták, milyen ruhát választ majd kislányuk. Mikor a kislány lejött a lépcsőn, Superman öltözetben, nem bírták megállni, hogy ne mosolyogjanak.

Talán más szülő megkérte volna őt, hogy vegyen fel valami mást az első óvodai fotózkodásra, de a szülők látták, milyen büszke a kislányuk erre az öltözetre. Tehát megengedték, hogy ezt viselje.

Itt láthatják a fényképezkedés eredményét.

"My daughter got to pick what she wore for her school pictures. Daddy approves." For our best love stories, subscribe...

Közzétette: Love What Matters – 2016. október 18.

Ez egy nagyon jó példája annak, hogy milyen édesek és ártatlanok tudnak lenni a gyerekek. Nem foglalkoznak a társadalom elvárásaival, csak azt teszik, amihez kedvük van.

Mindannyian tanulhatunk valamit a kis Kayleann-től és szüleitől – kérjük ossza ezt meg, ha ezzel egyetért.

Additional Info

Elképesztő! 3 milliárdot keresett egy hatéves fiú a Youtube-on

A Ryan ToysReview házigazdája professzionális szinten foglalkozik a legkülönfélébb…

Videó: 4,5 másodperc alatt rakták ki a Rubik-kockát, ez az új rekord

A Rubik-kockát sokan rakták már ki öt másodpercen belül, de most új rekord született, a…

A jövőben laborokban növesztett húst és rovarokat leszünk kénytelen enni

Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC) sürgős változásokat léptetne…

Ő a világ legfiatalabb királynéja, 7 éves volt, amikor a király kinézte magának

A “himalájai Kate Middleton”-ként emlegetett Dzsecün Pema legalább annyira bájos és…