Nem erre számított a magyaroktól a Despacito énekese, Luis Fonsi

Csupán egyetlen dalt ismer a magyar közönség Luis Fonsitól, akinek a többség még csak a nevét sem hallotta a Despacito előtt. Éppen ezért kétesélyes volt a budapesti koncert sikere is.


A jegyek, mondjuk, gyorsan elfogytak, és a bejáratnál sorakozó tömegből megkérdezettek közül mindenki azt válaszolta: nem ismer egyetlen dalt sem Luis Fonsitól a Despacitón kívül. Ez azonban nem érződött a koncert alatt, mindenki ringatózott, táncolt, ugrált és mosolygott, a rekordokat döntögető Despacitót pedig kétszer játszották el a zenészek hálás közönségnek.

 

bb1 b4fc1

 

„Első látogatásom Magyarországon, első koncertem Budapesten, és így fogadtak. El sem hiszem! Köszönöm, Magyarország” – írta az első képhez Luis Fonsi, amelyet a közösségi oldalán megosztott a budapesti koncert után.

A hangulat pedig annyira magával ragadta, hogy még egyszer köszönetet akart mondani, mert hihetetlennek találta, hogy ennyi embert érdekelt nálunk a fellépése.

Luis Fonsi magyar közönsége nem csak a Despacitót élvezte:

 

bb2 0c8d3

Luis Fonsi a koncert után sem tudta elhinni, hogy ekkora tömeg gyűlt össze a budapesti koncertjén
Fotó: Instagram/Luis Fonsi


A koncert előtt pedig néhány magyar szót is írt a rajongóknak – jó, nyilván nem ő, de vette a fáradságot, hogy ne csak spanyolul és angolul köszöntse a rajongóit. Luis Fonsi és családja nem sokkal a budapesti koncert előtt érkeztek Magyarországra, így keveset látott a városból, de az biztos, hogy hamar megszerette a magyarokat.

 

bb3 46379

 

Additional Info

Elképesztő! 3 milliárdot keresett egy hatéves fiú a Youtube-on

A Ryan ToysReview házigazdája professzionális szinten foglalkozik a legkülönfélébb…

Videó: 4,5 másodperc alatt rakták ki a Rubik-kockát, ez az új rekord

A Rubik-kockát sokan rakták már ki öt másodpercen belül, de most új rekord született, a…

A jövőben laborokban növesztett húst és rovarokat leszünk kénytelen enni

Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC) sürgős változásokat léptetne…

Ő a világ legfiatalabb királynéja, 7 éves volt, amikor a király kinézte magának

A “himalájai Kate Middleton”-ként emlegetett Dzsecün Pema legalább annyira bájos és…